10 éves a Nemzeti Vágta
2017. szeptember 08. írta: andyou

10 éves a Nemzeti Vágta

A nemzeti lovas hagyomány felelevenítése

A Nemzeti Vágta a magyar tradíciókra építkező, grandiózus lovasverseny, amely egyszerre hagyományteremtő, hagyományőrző és országos kulturális esemény. Egyaránt a magyar városok, falvak ünnepe, mely a nemzeti lovas hagyományokat is feleleveníti. 

 

logo_2017_programok.jpg

Ebből az alkalomból Budapesten, a Hősök tere környékén a magyar települések által nevezett lovak és lovasok mérkőznek meg. A Nemzeti Vágta elnöke hangsúlyozta, hogy ehhez a felemelkedéshez a folyamatos megújulás is szükséges, ezért is találnak ki évről-évre olyan versenyen kívüli programokat, amelyek új színnel töltik meg az eseményt. Meskó Zsolt, a Vágta főrendezője három különleges, születésnapi újdonságot emelt ki az idei programból.

 „A szombat esti ingyenes gálaprogramon, a Tüzes Vágtán, a világon egyedülálló módon egyszerre 100 lovas huszár fog majd bemutatót tartani tüzes fáklyákkal a kezükben és egy látványos, lángoló épületekkel teli csatajelenet is megelevenedik a Nemzeti Vágta kivilágított versenypályáján. A Győri Ördöglovas iskola tanulói Tóth Szilárd vezetésével szintén egyedi, külön a Nemzeti Vágtára készült produkcióval érkeznek 50 legjobb lovasukkal. Felejthetetlen élménynek ígérkezik az ország legnagyobb szabadtéri táncháza is, amihez kortól és képzettségtől függetlenül bárki becsatlakozhat az esti fényekben úszó Hősök terén. A táncházra több mint 1000 profi táncos is érkezik az ország minden szegletéből.” – nyilatkozta a főrendező. A Nemzeti Vágta szeptember 15-én megnyitja az Országkonyha kapuját is, ahol tradicionális ételekkel, hazai pálinka- és borkülönlegességekkel várja a gasztronómia szerelmeseit.

2017-09-06_sorsolas_45.jpg

Aki nem tud kilátogatni a helyszínre, mindkét nap élőben követheti a legfontosabb eseményeket a Duna TV-n és a Nemzeti Vágta ideje alatt működő online Vágta Rádión az esemény honlapján.

A hétvége részletes programja itt érhető el. 

 

Fotók: Nemzeti Vágta

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://andyou.blog.hu/api/trackback/id/tr5512638335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása