Augusztus közepén attól volt hangos a nemzetközi sajtó, hogy több franciaországi település polgármestere is betiltotta a burkini viselését a helyi strandokon. Cannes polgármestere az „iszlám szélsőségesek szimbólumának” nevezte a teljes testet fedő, muszlim nők által strandolásra használt ruhadarabot, ami nagy felháborodást váltott ki a társadalom egy részében.
A vita azonban sokkal bonyolultabb annál, minthogy egy-egy zsigerből jövő reakcióval megoldjuk. A burkini viseléséről szóló diskurzus ugyanis túlmutat önmagán, és olyan kérdéseket vet fel, mint hogy mit szabályozhat az állam; hogyan viszony az egyik kultúra a másikhoz; hogyan tud együtt élni két kultúra; van-e integrációs feladata kulturális értelemben a befogadó országnak? Az alábbiakban végigvesszük a burkini viselése melletti és elleni, valamint konkrétan a betiltás melletti és elleni érveket.
Betiltani semmit sem szabad
A burkinit sokan egyenesen a szabadság szimbólumának, feminista kiállásnak tekintik. A betiltásra való reakcióként nyugati feministák burkinis flashmobokat is tartottak, hogy így mutassák ki szolidaritásukat a muszlim nők felé. Elhangzott még, hogy a burkini a népviselet egy része, amit így tisztelni kell, és xenofóbia azt mondani, hogy "zavarja" a nyugati strandolókat az ilyen viselet.
Vannak szoftabb érvek is a betiltás ellen, amik elismerik a burkini elnyomó jellegét. Ezen hangok szerint a burkini
egy „szükséges rossz”, hogy a muszlimok lépésről lépésre legyenek képesek integrálódni, elsajátítani a nyugati emancipációs eredményeket. A betiltás már csak azért sem lehet megoldás, mert az egyetlen közvetlen hatása, hogy a nők nem mehetnek strandra. A burka betiltásának is hasonló hatása volt: Nagy-Britanniában és Franciaországban számos történet jelent meg arról, hogy a betiltás után sok muszlim nő gyakorlatilag „házi őrizetbe” került, nem hagyhatta el az otthonát. Ez biztosan nem segíti az integrációt.
Az is megfontolandó, hogy a betiltónak mi a valódi célja: Cannes jobboldali polgármestere talán tényleg főként a szélsőjobboldali szavazók megszerzése miatt hozta meg a döntést, hogy a következő ciklusban is polgármester maradhasson. Ha pedig egy választott politikus xenofób szavazók szavazataira hajt és érzelmeire játszik, akár félre is tehető a vita magáról a burkiniről.
Egy jól hangzó érv az is, hogy ha betiltunk öltözékeket, akkor semmivel sem vagyunk jobbak azoknál, akik rájuk kényszerítik ezt a viseletet. A problémát tényleg nem oldja meg a tiltás, ha önmagában áll, csak tüneti kezelés. Miközben a negatív hatásai jelentősek: polarizálja a társadalmat, egy túlhiszterizált vita sokakat késztethet arra, hogy "oldalt válasszanak", tovább mélyítve a konfliktust a szélsőjobboldal és a franciaországi muszlimok között. Aminek aztán az Iszlám Állam örül: a terrorszervezet célja, hogy feszültségeket keltsen Európában a többségi társadalom és a muszlimok között. Részben destabilizációs céllal, részben azért, mert nem tetszik nekik, hogy a csodás, sariára épülő államuk helyett Európában akarnak élni a muszlim vallásúak.
A többségi társadalomnak érvényesítenie kell saját normáit
A betiltást támogatók szerint a burkini mögött az elnyomás gondolata fedezhető fel, és ez a fürdőruha egyszerűen azt közvetíti, hogy a nők testét csak férjük láthatja. Érdekes téma abból a szempontból is, hogy a feministák is nagyon megosztottak: sokan pont a női egyenjogúságot védve támadják a burkinit és védik a tiltást, mondván, nem hagyhatja az állam, hogy „a férfiak öltöztessék a nőket”.
A „saját döntés” érvet azzal cáfolják, hogy az ilyen ruhák viselésére kényszerített nőket valójában verbálisan vagy fizikálisan is bántalmazná a lokális közösségük, ha úgy döntenének, hogy bikiniben mennek napozni és fürdeni. Ráadásul akit születése óta ennyire konzervatív módon nevelnek, annak eszébe sem jut, hogy más viselet is jó lehet.
A népviselet érvet pedig azzal cáfolják, hogy korábban nem kellett burkát és burkinit viselniük a modernebb muszlim társadalmakban, és csak az 1980-as évektől lett átpolitizálva a muszlim nők teste.
A tiltásnak pedig haszna is lehet: az állam és a társadalom ezzel érezteti a normáit, ami kapaszkodókat nyújthat olyan muszlim nőknek, akik másképp meg sem kérdőjeleznék ezt a kulturálisan beléjük nevelt öltözködést. És hiába gondolja bárki, hogy az állami szerepvállalás önmagában rossz dolog; ha az államnak van szerepe társadalmi kérdésekben, akkor a nem szimmetrikus férfi-női viszonyokba való beleszólás mindenképp ilyen. A burkini tiltását az integráció részeként is lehet értelmezni, a befogadó országnak le kell fektetnie normákat, amihez alkalmazkodnia kell a bevándorlóknak. A békés együttéléshez, az állam működőképességének fenntartásához ugyanis szükség van közös normákra.
Nagyon jó érvek vannak tehát a betiltás ellen és mellett is, baloldali, feminista és integrációpárti nézőpontokból is. Egy biztos: nem szabad félvállról venni az ilyen vitákat, mert bár a burkini csak szezonális, egyrészt újra és újra előjön majd. Másrészt a burkáról való diskurzus velünk marad, egyre hangsúlyosabb lesz, és Európának lassan tényleg döntenie kell, hogy a saját normáinak egy részét, vagy sok muszlim emberi méltóságát áldozza fel a közös jóért.
Papp Gergő
(Képek: www.vetements-femme-voilee.fr)
