Az ősz egyik legnagyobb, és talán egyetlen szórakoztató-de-üzleti eseménye a Forbes Flow. Elsőflowsként az ember kicsit talán ambivalensen érzi magát, hiszen egy élő magazinnak lehet a részese, ahol az a cél, hogy felnőttként, játszva tanuljunk és bizniszeljünk. Rengeteget nevetünk, ennek ellenére nagyon komoly tematikával menetel a rendezvény, így sok-sok hasznos és érdekes infót csepegtet belénk október 13-án az Akváriumban – idén immár 3 színpadon.

Ezt a jólesően kétélű világot professzionális látványvilág teszi még jólesőbbé. Tényleg leborulok a díszlettervezők és világosítók munkája előtt – nagyon merész, nagyon kortárs, nagyon elragadó, és kicsit sem mainstream szín és formavilág tárult elénk az Akvárium Nagy Halljában. Aztán még mélyebbre borulok a színpadi jelenlét előtt, amit a műsorvezetők hoztak reggeltől estig. Galambos Márton karizmája még törött lábujjal is töretlenül sodorta előre a Flow-t, én azt sem bántam volna ha Alinda nem zökkenti ki olykor-olykor, de értem én, hogy kell egy kis vélt erősítés, kérdés, hogy a látszólag Y-generációs célközönség számára viszonylag közömbös műsorvezető energiáival megoldani ezt telitalálat-e.

Reggel egy fröccsöntött műanyag gombot is megnyomtak a házigazdák, ami a halovány gesztus ellenére számomra a nap egyik zenitje volt: Galambor Márton bejelentette a vadiúj és nagyon vagány Forbes.hu kilövését. Naponta frissülő változatos tartalommal készülnek, méginkább olvasóközpontú megoldásokkal.

Aztán szekció szekciót követ a Forbes Flow-n. A nap végén kifejezetten a mentális túltöltöttség érzése a normális, amiből aztán napokig-hetekig-hónapokig lehet építkezni. A három kedvencem közül legtöbbet egyértelműen Pál Feri atya napindító gondolatain nevettem az „Én-mi-mindenki” előadásán.

A legtöbbet a Gasztro szekción maradt tátva a szám – és nem csak azért, mert az ebédszünet elé időzítették, és nagyon vártam volna, hogy valami ehető kerüljön már elő, ha ennyit értekezünk ételekről. Nagyon elcsodálkoztam a szemléletváltáson, az étteremvezetők éleslátásán, és hogy egy Miskolc melletti étteremben egy ügyes pincér kezdő fizetése 250 ezer forint körül is lehet. Az „Ismeretlen milliárdos” szekció pedig a legemberibb élmény volt a számomra. Füzesi Attila random történeteivel egy szempillantás alatt repült el a szekcióra szánt idő, és roppant szórakoztató volt.

Sok kedves showelem fokozza a flowélményt. Például imádtam a grafikuslányok élő illusztrációját a beszélgetésekhez – a pozicionálásukat már kevésbé, mert akár hányszor odatévedt a tekintetem hosszasan el is méláztam rajta, mi zajlik a hatalmas rajzlapon. Ez azért volt roppant kellemetlen, mert a mellettem ülő idegenek rendre azt hitték rövidke idő után, hogy rajtuk mélázok és őket bámulom. Irigyeltem is kicsit azokat, akik a legszélső oszlopban ültek, és leplezetlenül figyelhették a megelevenedő színes filcgrafikákat. A másik kedvenc apróság a „legyél te is a Forbes címlapon” című kezdeményezés, ahol csak az volt a szépséghiba, hogy nem az érdeklődők számához és lelkesedéséhez optimalizálták az ott helyet foglaló munkaerő számát és lelkesedését. Szegény Anyukám ezúttal is csalódott, hogy egy vacak címlapon sem mutogathat a hiszékeny nagynéniknek a vasárnapi ebéd után, ugyanis az én címlapfotóm sosem készült el.

Az esti Forbes Late Night Show az említett mentális túltöltöttséget kicsit lazította, felhabosította a maga könnyed, stílusos hangvételével. Nem éreztem annyira jól magam az elején, mert a székemre helyezett szaloncukrot csak a végén lehetett megenni. Ez nem esett jól, de hamar feledtette velem sértettségemet a jó zene és az izgalmas beszélgetések.

Nem állítom, hogy Balázs és Tilla magvas gondolatokat ültetett volna a fejembe de a helyzetkomikumokból adódó lehetőségeket kimaxolták. Balázs arcára egyetlen dolog volt írva, hogy ő vízszintben lett volna már a hajnali rádiózás előtt/után, Tilla pedig kicsit hisztis volt a Friderikusz-ítélet miatt. 

A műsor PR-tartalma sántított, egy rövid reklámfilm után a szóban forgó whiskeyt megkóstoltatták a színpadon lévőkkel, majd találgatniuk kellett melyik milyen receptúra alapján készült. Feleslegesen hosszú volt, és mindenkinek volt egy kis szemöldökráncolás az arcán. Én inkább befogadtam volna még pár esztétikus rövid videót a termékről. (Az sem lenne bántó vagy zavaró, ha a szekciók között napközben is megengednének maguknak ilyen hatásvadász dolgokat, mint a beékelt reklám.)

A cukiságfaktor is az egekbe szökött a nap végére, hiszen az utolsó vendég a végtelenül szimpatikus Szamos család volt dédmamástul, unokástul Marci kanapéján. A legjobb momentumot muszáj megosztanom – a beszélgetés Galambos Márton és a 96 éves Szamos Mátyásné között zajlott:

„Tessék mondani, mindig is édesszájúnak tetszett lenni?”
„Hát….ha lehetek őszinte, én sosem kívántam meg az édességet igazán, megmondom magának!”

Itt lett végem, pedig a szaloncukrot még mindig nem ehettük meg, és azt hiszem csak ez tartott életben a megsemmisüllésem kellős közepén! Amúgy finom volt, és egy játék kapcsolódott hozzá a Late Night Show záróakkordjaként: a két ajándék kóstoló közül meg kellett állapítanunk melyik a Szamos, melyik pedig a Tesco sajátmárkás termék, és mobileszközeinken keresztül szavazni is volt lehetőségünk. 74%-a a teremben lévőknek a Tesco Finest édességre szavazott – de gyorsan megnyugtattak bennünket, hogy azt is a Szamos gyártja.

A Show méltán nevezi magát shownak, tartalmas, szórakoztató, változatos, hangosannevetős, prémium élmény. Minden tényleg csúcsra járatva, és zökkenőmentesen. Köszönjük Forbes, jövőre, Veletek, ugyanitt!

Jánoska Rita