Hogyan alakult a zenekar? Miért lett a Mary PopKids neve Mary PopKids? Mennyi pénzt kaszálnak? Pontosan ezeket a kérdéseket kerültük jó messziről Sárival, Kamával és Sanyócával. Fesztiválélményekről, koncert előtti szeánszokról, alkotói folyamatokról, osztálykirándulásokról és hamisítatlan zenészélményekről annál több szó esett.

Délután öt, Podmaniczky utca, maratoni interjú és címlapfotózás előkészítve. Kama és Sári késésben. Csak mint mindig – ahogy ezt a becsengetésre épphogy beeső Sanyóca jelzi. Végül csak összegyűlik a kis csapat, olyan zsivajjal, amit egy kupac tizenéves is megirigyelne a nyári vakáció utáni első találkozónál. Lendületből landolnak a kanapékon – amit amúgy haza lehet vinni? –, hogy rendesen elterülve gyorsan megvitassák a napi pletykákat, és heves lapozgatásokkal felkutassák az előző lapszámainkban feltűnő ismerőseiket. Égetnivalóan rossz kölykök, de legalább ennyire tehetségesek is. A feleléshez látszólag nem fűlik a foguk, de ha már a büntiben kell tölteniük a délutánt, ők feldobják maguknak. És nekünk. Tökéletesen megkomponált káosz uralkodik, összefüggő válaszokat szinte lehetetlen kihúzni belőlük,  az elejtett megjegyzések és sztorifoszlányok azonban egyszerűen zseniális motívumai a nagybetűs zenészlétnek. Hogy ők maguk miért is asszociáltak a zenekarról az osztálykirándulásra, nem is kérdés. 

A Mary Popkids zenéje és jelensége egy kicsit mindig megfoghatatlan a közönség számára. Ti hogyan jellemeznétek magatokat, milyen jelzőket használnátok a zenekarra?

Sanyóca: Figyelj! Egy jó értelemben vett cirkusz, amivel leginkább leírnám a csapatot, és olyan szavak jutnak még eszembe, mint az örömzene, a buli – mint egy finom utalás a neccesen vállalhatató estékre.
Sári: Itt beszúrnám, hogy asztalon táncolás!
Kama: ...meg hogy boldogság!
Sanyóca: Na, azért az túlzás, nem mindig… Inkább azt mondanám, érzelmes. Meg a sokszínűség is abszolút benne van a napjainkban és a csapatban egyaránt.
Kama: Erről az jutott eszembe, hogy olyan a Mary Popkids, mint egy osztály, nem?
Sanyóca: Tényleg, mint egy osztálykirándulás! Csak mindig bajban vagyunk az üvegezésnél...

Látszik, hogy nagyon sokféleképpen jellemzitek magatokat. Biztos azzal is találkoztatok, hogy változatosan írják le a zenéteket. Ha nektek kellene meghatározni, mit mondanátok, milyen zenét játszotok?

Sanyóca: Jót.
Kama: Jót. Megtennétek, hogy ezt kiírjátok így, egy oldalra? (Bocs, végül nem - a szerk.)
Sanyóca: Sokszínűt.
Kama: Nem, amúgy azzal határoznám meg, hogy olyat, amit mi magunk is hallgatnánk. De zenéről beszélni számomra mindig furcsa dolog. A zenét hallgatni kell és érezni, nem feltétlenül beszélni róla.

Valóban egy igazán vegyes társaság képét mutatjátok. Hogy működik a csapat, milyen pontokon van a közös nevező?

Sanyóca: Hullámzó a sztori. Hatalmas boldogság és szeretet van nyáron, mikor sokat vagyunk együtt és koncertezünk, nyomjuk a fesztiválszezont, de mikor télen lenyugszunk akkor más.
Kama:  Igen, elvonási tüneteink lesznek, hogy nem találkozunk minden nap, meg hirtelen nem fesztiválokon élünk. Ilyenkor inkább a műhelymunkára helyeződik a hangsúly, sokkal emberibb a tempó, kipihenjük magunkat, van idő gondolkodni az élet nagy dolgairól, tapasztalatokat gyűjteni, meg bepótolni, ami nyáron kimaradt. A közös nevező vagy cél talán az, hogy a színpadon és a stúdióban is  „megvalósítsuk magunkat” és közvetítsük azt, amit érzünk, amikor együtt zenélünk. Vannak súrlódások is, de ez természetes. De már egész jól megtanultuk kezelni ezeket is.
Sári: Tényleg olyanok vagyunk, mint egy tök jó osztály. Tudunk egymásnak nagyon örülni is, meg nagy hisztirohamok is szoktak lenni.
Sanyóca: Sári például olyan ideges volt múltkor a Kamára, hogy leköpte a buszban. Vízzel.
Sári: Jó, de csak viccből! El tudjuk egymást viselni, nagyon ismerjük egymást. Annyit vagyunk összezárva kis térben, elég, ha csak a turnébuszra gondolsz, hogy ezt nem is lehetne másképpen kibírni, csak szeretettel.
Kama: Iszonyú sok időt vagyunk együtt! De sok holtjárat is van ebben, amikor kénytelenek vagyunk elszórakoztatni magunkat. Nagyon-nagyon sok időnk van így arra, hogy szórakoztassuk egymást. Gyakorlatilag mindent tudunk egymásról.
Sári: Sanyi azért elvan magában, mindig van valami hülye telefonos játéka. Az utóbbi időben a Tinder…
Sanyóca: Eléggé rákattantam nyár végén. Volt már, hogy csajokat hívtam el Tinderen a koncertünkre, aminél szemetebb marketinget nehezen tudok elképzelni, elvégre nem is akarták látni a koncertet, de engem igen. (Kama és Sári arca nem tükrözött tiszta meggyőződést – a szerk.) Néha Sárinak is késztetése van a telómmal tinderezni, és olyanokat ír, hogy nem hiszem el, de működik. „Ó, olyan szép vagy, mint egy sörösrekesz!”. Szeretik a lányok, működik!

Ha tényleg egy osztály lennétek: ki kicsoda az osztályban?

Sári: Kama az osztályfőnök szerintem, én inkább óvónéni vagyok.
Sanyóca: Én meg az a tanársegéd vagyok, akibe nyugodtan lehetnek szerelmesek a diákok.
Kama:…vagy inkább próbálja meghódítani a diákokat, nem? Sári olyan szeretetteljes kis konyhásnéni, aki egyben a pszichológusod is. Olyan, aki mindig hajhálóban van, a zsebében pedig mindig van csokiszósz. Halász Máté, a dobosunk a nagy szívű kissrác a hátsó sorban, nem véletlenül Kölyök a beceneve. Viktor, a basszerosunk a királylány – mindig oda kéri a turnébuszt, ahol éppen van és csak nemesbort iszik.
Sári: Szerintem Kristóf mindenki bátyja, aki igaszságot tesz, ha kell.
Kama: Cápi, Zsombó Dani, a szintisünk, a technológiai megfejtő. Sárkány Berci pedig a mindenkori kabalánk, akit minden koncert előtt megcsikizünk és aki annyira átéli a koncerteket, hogy néha felakadnak a szemei zenélés közben. Annyira feltölt, ha hátrafordulok és meglátom a színpadon.
Sanyóca: Annyira szerencsét hoz a Berci, akkora kabala, hogy most már mások is elkezdik magukkal vinni. Bepakolják a buszba és viszik – Ivanék is, meg a Margaret is.

Ha minden igaz, a napokban új albummal rukkoltok elő. A The Blue Inside azért nem tegnap jelent meg. Miért vártatok ennyit a másodikkal?

Kama: Nagyon sokat koncertezünk, így nyilván lassan alakul az új album. Mindig van egy nagy csomó elképzelésünk és rengeteg félkész anyagunk, de ahhoz, hogy ezeket egy kerek egésszé gyúrjuk, időre van szükségünk.
Sári: De nem is sietünk. Nem vagyunk rákényszerítve semmire. Nem zenélésből tartjuk el a kis családunkat, úgyhogy addig csináljuk, amíg szerintünk jó nem lesz. Számunkra a legfontosabb, hogy örömből zenéljünk, hogy megéljük az alkotás folyamatát, ez diktálja a saját tempónkat.
Kama: Két év amúgy egyáltalán nem olyan sok idő, főleg nemzetközi viszonylatban nézve. Négy évet vártam Frank Ocean új albumára, Bon Iver-ére meg ötöt, mondjuk zseni is lett mindkettő.  

Akkor miért éppen most?

Sanyóca: Mostanra gyülemlett fel annyi ötlet meg élmény, amit már érdemesnek érzünk arra, hogy album legyen belőle. Meg már elég sokan követelik is...

Mit várhatunk az új albumtól? Milyen hangulatra, zenei világra, üzenetekre számítsunk? Más lesz, mint az első volt?

Kama: Az új album kicsit összeszedettebb lesz. Sokat fejlődtünk az elmúlt időszakban, és azt hiszem, hogy egyre jobban érezzük, hogy milyen a saját hangzásunk. Ami a cél, hogy erős érzéseket váltson ki. Engem az sem zavar, ha utálják valamelyik számot. Inkább az, mint hogy azt mondják rá, hogy elmegy, mert úygy legalább hatással van, generál valamit.
Sanyóca: Például a tizenegyedik szám egy nyolcperces sípolás lesz, azt tuti utálni fogjátok. Saját kiadónk van, érted, megtehetjük.

Azt a nyolc percet már előre várjuk. Na, de a sípolást leszámítva, felfedezhetünk majd a számokban valamilyen jellegzetes motívumot? Van valami tematika, ami köré építkeztek?

Kama: Álom. Az álmok.
Sári: Mondjuk ez nekem új, de…
Sanyóca: Persze, mert szegény Kama mindig álmodik. Valahogy úgy képzeljétek el a munkamorálját, hogy délig alszik, majd kikel az ágyból, kicsit pötyög valamit, aztán elkedvetlenedik, rájön, hogy áh, egész nap dolgozik, ezért visszafekszik egy kicsit. Ha viszont felhívjuk, hogy kellene valami, akkor rögtön nagyon elfoglalt lesz azzal a dologgal, amin ugye, mint tudjuk, egész nap dolgozik.
Kama: Jó, ebben van valami, de azért azt lássuk, hogy a mi munkánkhoz flow kell, ha éppen nem tudjuk megfelelő hangulatba hozni magunkat, akkor nem érdemes dalt írni, mert úgysem lesz jó a végeredmény.
Sári: A másik véglet is létezik: van olyan, amikor egy-két napig rákattansz a gépre, és akkor csak azt csinálod. De most döbbenek rá, hogy valóban nem alakult ki rendszeres munkamorálunk az elmúlt évek alatt.
Sanyóca: Zenében ez nehéz is lenne, itt tényleg máshogy zajlanak a folyamatok. Sokszor van, hogy nagyjából huszonnégy másodperc alatt megírunk egy egész számot, de a finomhangolásokkal utána még rengeteg idő telhet el.

Említettétek, hogy lassan, fokozatosan állnak össze a számaitok, albumaitok. Mégis, hogy képzeljük el a közös alkotói folyamatot?

Kama: Kiindulásként jammelgetni szoktunk vagy lemegyünk a Balatonra alkotótáborba, ahol folyamatosan gyűjtjük az ötleteket. Valaki behozza a vázat, valaki más pedig rárak egy-két dolgot. Így áll össze szépen fokozatosan az egész. Jellemző, hogy mindenkinek a telefonján van egy csomó harminc másodperces felvett dalkezdemény, amiket alkalomadtán előveszünk.

Van olyan számotok, aminek el tudnátok mesélni a háttérszoriját?

Sanyóca: A Wildcardot, rákerült a Strand Fesztivál válogatás CD-re és felhasználták a Budapest 2024 kampányban, szóval elég menő lett.

Kama: A zenei ötlet egy a Kristóffal való jammelésből született az egyik miskolci koncertünk előtt a backstageben. A dal pedig arról szól, hogy időnként meg kell próbálni a pillanatban élni. Ez így persze  kimondva elég klisésen hangzik, de zenével máshogy hat. Kb. annak a pillanatnak a soundtrackje, kiszakadsz a saját valóságodból és nem gondolkozol, csak érzel. Hajlamosak vagyunk túlgondolni mindent és néha elfelejteni átélni amit éppen csinálunk, pedig borzasztóan felszabadító érzés, főleg, ha ezt megosztjuk másokkal is.
Sári: És tényleg, ez egy fontos üzenet. Ebben a téli holtszezonban mi is mindig rádöbbenünk, hogy mennyire nem használjuk ki eléggé a nyarat. Ilyenkor nagyon várjuk a fesztiválszezont, nagyon készülünk rá, mégis, amikor meg ott vagyunk, nem éljük meg igazán. Kiragadsz koncerteket, amikre készülsz, amiket megpróbálsz különlegessé tenni magad és közönség számára, és ezzel valahogy el is múlik az egész. Idén is a Strandon döbbentem rá, hogy már vége is lett a nyárnak! Ez hülyén hangzik, de megöleltem a kanapét, mert megcsapott, hogy ilyen most sokáig nem lesz.
Sanyóca: A nyár meg cserébe nagyon durván turmix.

Azért még nem is volt olyan régen a nyár! Van valami kedvenc emléketek, hogy kivel volt jó együtt játszani?

Sanyóca: Emlékeztek, Chris Brownnal milyen jó volt egy időben játszani a Soundon? Négy ember volt rajtunk! Mondtam annak a négy embernek is, hogy nem tudom, tudjátok-e, de elég nagy név játszik a másik színpadon – hárman elfordultak és elindultak. Az jó volt.

Kicsit másra gondoltunk, inkább hogy kivel szerettek együtt bandázni a backstageben? Vagy akár a színpadon?

Sanyóca: A Biebers turné nagyon jó volt, hatalmas pozitív csalódás, amire nagyon szívesen emlékszem vissza. Izgultunk, hogy jól kijövünk-e majd, de ez teljesen alaptalannak bizonyult. Nagyon jó volt velük bandázni, ahogy a Parazolékkal vagy a Margaretesekkel is. Jó ez a zenész közösség. Épp ezért most el is kezdtünk szervezni zenész-keddeket az Alapban, ezek olyan kötetlen események, amiknek nincs konkrét témájuk és csak a haverkodásról szólnak. Tök jól működnek.
Sári: A másik fele a történetnek, hogy a nagy fesztiválokon hihetetlenek azok a backstage-flashek, hogy Lilly Allen egy szál melltartóban mászkál, Macklemore-ral összefutsz a kajáldában vagy azt is imádtam, mikor Sanyó átmentette Woodkid piáját. A Strandon meg Jamie Woonékkal énekpárbajoztunk.

Meséljetek még, a piavadászaton túl, mi minden történik a koncert előtt és után? Hogyan készültök a színpadra lépésre, hogyan vezetitek le a feszültséget? (Kicsit azért féltünk a választól – a szerk.)

Kama: Régebben óriási kínszenvedés volt a hangbeállás nyolc emberrel és ez sokszor kihatott a koncertekre is, de egy ideje már van fülmonitor rendszerünk, amivel nagyon sok időt és energiát nyertünk. Így gyakorlatilag a koncert előtt nem kell felmennünk bénázni a színpadra. A kis csapatunk mindent megold.
Sanyóca: A koncert előtti időszak lényegében mentális felkészülésről szól, kicsit felhalmozzuk az energiákat és ellazulunk.. A koncert közben pedig olyan energiákat kapunk, hogy utána nagyon fel vagyunk pörögve, ezért amikor tudunk, ott maradunk még kicsit mulatni.
Kama: De azért koncert előtt negyed órával már mindenki igyekszik koncentrálni.
Sanyóca: Kivéve, aki elfelejti, hogy koncertje van. Ilyen is volt már.
Kama: Mielőtt színpadra lépnénk, mindig összeállunk egy csatakiálltásra is.
Sanyóca: És a Kama mindig elmondja, hogy ez nagyon fontos koncert, 110%-ot kell nyújtani, mindenki tegyen bele mindent.
Kama: De ne sportos-edzős motiválós szövegeket képzeljetek, hanem inkább meditálósat. Persze előfordul, hogy kinevetnek.
Sári: Egyébként mivel nyáron nincs időnk nyaralni, ezért fesztiválok alatt igyekszünk maradni bulizni. Idén ezt Orfűvel indítottuk, de VOLT-on, Szigeten és Strandon is ott voltunk.
Kama: Igen, ezek a kedvenceink. Várom is a nyarat. Jön már?
Sári: Na, igen, ha beszélünk róla, mindenki behájpolódik, pedig amúgy pokol.

Volt szó koncert előttről és utánról, jöjjön most a koncert közben. Sikersztorik vannak dögivel, de beavattok minket valami igazi bakiba?

Sanyóca: Egyszer úgy ugrottam be a közönségbe, hogy nem szóltam, be fogok ugrani, így gyakorlatilag pofán vágtam mindenkit, aztán saját magam.
Kama: El nem kaptak volna, de legalább lett volna esélyük félreállni. Nagy ritkán előfordul, hogy rossz a csillagok állása és nem annyira érezzük egymást a színpadon, de ez az élő koncertek varázsa, hogy nem garantált a siker és mindig függ a közönség és a mi hangulatunktól is. A legjobb érzés az, amikor sikerül behúznunk mindenkit a kis világunkba és la koncert végére csillogó szemeket látunk a színpadról.

Hófehér a címlapunk, nektek meg itt a nyugisabb időszak, ez gyanúsan közelgő karácsonyra utal. Van valami zenekaros ünnepi hagyományotok?

Sanyóca: Mikulás alkalmából szoktunk jótékonykodni. Volt olyan, hogy egy adott koncert bevételét felajánlottuk a Heim Pál Gyermekkórháznak. A bevételből játékokat vásároltunk, majd bementünk a gyerekekhez, eljátszottunk pár számot és szétosztottuk a meglepiket.
Sári: Másrészt haveri zenekarokkal szoktunk próbatermi karácsonyt csinálni - összegyűlünk pár zenésszel, iszogatunk, beszélgetünk, jammelgetünk. Ilyen kis jóhangulatú dolog.

És mi lenne, ha összezárnánk titeket szentestére? Hogyan zajlana a ti karácsonyozásotok?

Sanyóca: Hatalmas bulit csapnánk. Olyan asztalon táncolós, éneklőset. Nálunk mindig benne van a pakliban, hogy elszabadul a pokol.