A Margaret Island zenekart egyértelműen a sugárzó, őszinte dallamok festették fel a magyar könnyűzenei palettára – nem is olyan régen. Dalaik észrevétlenül másznak a füleinkbe, és ugyanilyen könnyedséggel zárta őket a közönség a szívükbe. A három mosolygós fiatal nagyon tudatosan és fáradságot nem kímélve építgeti tovább a méltán kiérdemelt sikeres, közös utat.

Kezdjük egy könnyű asszociációs játékkal: mik azok a szavak, amivel jellemeznétek magatokat, ami elsőre eszetekbe jut a Margaret Island-ről?

Lábas Viki: Az első az örömzene, mindenképpen.

Füstös Bálint: Nekem a barátság jutott eszembe, akármennyire is sablonos. Sőt, talán család.

Törőcsik Kristóf: Úton! Ez elég meghatározó mostanában.

Nahát! És hogyan utaztok?

Bálint: Van egy turnébuszunk, kilencen férünk bele. Zseniális ez a közösség.  Minden alkalommal jó hangulatban utazunk, de ha nem vagyunk együtt, akkor is folyamatosan kommunikálunk egymással. Még Felcsi, a sofőrünk is sokszor odakommentelget a Facebook-csoportunkba, szóval ő is ennek a nagyon szerves egységnek a része.

Sokszor, sokféleképp próbálják jellemezni a zenét, amit játszotok. Ti hogyan fogalmaznátok, milyen a Ti zenétek?

Kristóf: Azt gondolom, csak az újságírás sajátossága, hogy mindent kategorizálni kell. Mi a folk-pop-ot szoktuk rá használni, Viki népdalos múltja és a közös kedvenceink nyomán, de ezen belül is nagyon sajátos dologra törekszünk.

Viki: Az a helyzet, hogy a zenénk lemezen teljesen más, mint élőben, emiatt nehéz pontosan definiálni. Egy koncert attól is függ, hogy milyen a napunk, a hangulatunk – valamikor bensőségesebb, valamikor vadabb. Az állandó jellemzője az őszinteség. Őszinte zene.

Bálint: Az egymásra figyelésből építkezünk. Ez a fajta folkos popzene, amit játszunk, ennek teret is ad. Ugyanúgy fontos az, hogy egy nagy koncerten a srácok, akikkel kiegészülünk, megéljék, megmutathassák, mit tudnak, és az is, hogy ha van időnk, kimenjünk egy kicsit utcazenélni. Tényleg azért zenélünk, mert szeretjük csinálni.

Van olyan élményetek, hogy a kimerültség, a sok-sok inger miatt alábbhagy a lelkesedésetek?

Viki: Persze, volt olyan, hogy elveszítettük, mennyire szeretjük ezt, vagy hogy magamat kellett újra megszeretnem a színpadon. De ebben pont ez a nagyon jó fordulat, amiből aztán ismét sokáig lehet töltekezni.

Bálint: Nemrég öt napot játszottunk egymás után, különböző helyszíneken. Nyilvánvalóan elfáradtunk, de azért is fontos volt, mert nagyon mást hozott ki belőlünk. Egészen más szinteken ismerjük meg ilyenkor egymást, ez is mindig ad valami pluszt a közös zenéléshez.

Előfordul, hogy fel kell pörgetnetek egymást, vagy valamelyikőtöket? Mi történik a színpadra lépés előtt, hogyan hangolódtok?

Bálint: Kialakult, hogy pacsizunk, és azt kiabáljuk: „MARGITSZIGET”.

Viki: …és amúgy az a vicces, hogy ennek a csatakiáltásnak a hangereje és milyensége általában meghatározza mennyire lesz energikus, laza vagy csapatós a koncert.

Bálint: Persze, ez a körülményektől is függ. Nyár elején, egy koncertünk előtt vetítették az Izland-Magyarország EB meccset, az nagyon emlékezetes volt – együtt izgultuk végig, majd a közönség is, mi is igazán katartikus hangulatban voltunk, mert nagyon megmutatták a srácok.

Kristóf: Nagyon sokszor a vendéglátóink is gondoskodnak róla, hogy teljes legyen a kényelem, az összhang, már a színpadra lépés előtt. Aranyos történet, hogy a catering igénylésbe annyit írtunk, hogy egy nagy adag kedvesség és szeretet az, amit szeretnénk – és egyszer tényleg kaptunk egy salátástálba belehajtogatva sok-sok jókívánságot.

Rengeteg az élményetek, irigylésre méltó! Van nagyon meghatározó koncert a tarsolyotokban, amit mindig mesélni fogtok?

Bálint: Általánosságban úgy van, hogy mindig azok a legjobb bulik, amikre nem készülünk rá nagyon. Elsőre az erdélyi turnénk kolozsvári koncertje jut eszembe, ahol egyáltalán nem számítottunk rá, hogy annyira messze az otthonunktól, rengeteg ember együtt fogja énekelni a dalainkat. Eszméletlen sokat adott.

Kristóf: Nagyon szép helyeken zenélünk, nekem a helyszín mindig ráerősít. Olyan, mintha megtalálnának minket a gyönyörű adottságú koncerthelyszínek: Orfű, Kapolcs, Veszprém, Erdély…

Viki: Kapolcs, és a tavalyi Művészetek Völgye azért is emlékezetes, mert nagyon együtt voltunk ott, nagyon ránk talált a közönségünk. Ráadásul Kristóf születésnapjára énekeltem egy népdalt, amit szinte mindenki ismert, aki ott volt, beszállt az egész hallgatóság.

A zenekar sok megnyilvánulása valami nagyon elementáris, mégis bohém természetközeliséget sejtet… Van ebben ideológia, vagy minden nagyon ösztönös, és nem feltétlenül üzenni szeretnétek ezek által?

Viki: Emögött sok kiábrándultság van, legalábbis részemről. Sokszor tapasztaltam felületességet, ami csalódást okozott a világban, az emberekben. Ezért jutottam arra, hogy csak az eredendően természetes dolgokból lehet emberközelinek maradni. Fel kell vérteződni igazi értékekkel. Ezt a gondolatiságot a fiúkban is megtaláltam, nekik is megvan a maguk nagyon jó kis értékrendje.

Az értékrenden túl mi a közös nevező? Milyen közös előképeitek vannak a nemzetközi zenei színtéren, amelyek mindannyiótokra hatnak?

Kristóf: Mindhárman nagyon különböző zenéket hallgatunk – Passenger, Ed Sheeran, Mumford and Sons, Damien Rice és sok más előadó –, már a folk-pop irány önmagában egyike a közös nevezőknek. Emellett próbáljuk az alázatot keresni. Engem nagyon inspirál, ha valaki csak addig áll a színpadra, amíg van közölnivalója.

A nagy legendákat leszámítva, van olyan akivel szívesen állnátok színpadon?

Viki: Magyar legendák közül például Presser Gábor.

Kristóf: Harcsa Vera?

Bálint: Az én részemről sok már meg is valósult. Például amikor Kama a Mary Popkidsből beszállt egy számra, vagy amikor Járai Márk közreműködött a lemezbemutatónkon. Az is nagyon jól hatott ránk, mikor előzenekaroskodhattunk, tanulságos volt. Szabó Balázs Bandája előtt szerepeltünk sokat, a Hiperkarmával is turnéztunk, készülünk további együttműködésre is. Mindig jó a színpad széléről, a mi koncertünket követően belelátni az övékbe!

Idén az EFOTT himnusza kapcsán is neves hazai előadók társultak hozzátok. Nagyon különböző stílusból jövő három irány ért össze a Feszt Szerelemben. Hogy éltétek meg ezt a közös dalszerzést?

Kristóf: Pontosan azért, mert karakteres egyéniségek, és mást-mást képviselnek - mind Horváth Gáspár (Jumodaddy), mind pedig Felcser Máté (Punnany Massif) beletette a maga világának legjobbját. Borzasztóan intelligens zenészek, nagyon pozitív és tanulságos élmény volt.

Bálint: Mielőtt találkoztunk volna Gáspárral – aki azért olyan számokat is ír, amiket Skrillex játszik –, felmerültek félelmeink és kérdéseink, hogy vajon hogyan fog működni a közös dalszerzés. Aztán hamar elszállt ez a kétség, mert ő mondta ki azokat, amikről korábban magunk között is beszélgettünk: mire kell odafigyelni, mi legyen a dal fókusza, hogyan kommunikáljunk. Szuper élmény volt, ebben egyetértek.

Nektek mennyire van benne a „fesztivál-életérzés” ebben a dalban?

Viki: Alapvető motiváció volt, hogy nem akarunk még egy klasszikus fesztiválhimnuszt beállítani a sorba. Talán azért is kerestek meg bennünket az EFOTT szervezői, mert a Margaretet jellemzi a sémáktól való eltérés, a rendhagyó alkotás. A dalt saját élményekből raktuk össze, emiatt nagyon sajátos, inkább személyes fesztiválérzés van benne.

A közönség számára ezek az összedolgozások mindig nagyon izgalmasak. A közös munkán túl, mennyire fonódik közösséggé a magyar fesztiválzenekarok hálója a fesztiválidőszakban?

Bálint: Van egy új generáció a magyar könnyűzenei palettán, akik nagyon odafigyelnek egymásra. Egyáltalán nem konkurenciaként tekintünk egymásra, ami szintén ad egy pótolhatatlan pluszt. Azért is nagyon jó a fesztiválszezon, mert sokat találkozunk, hangulatos napokat, estéket töltünk el együtt.

Kristóf: Tavaly nyárról is csomó jó backstage-élményünk van, óriási buli kerekedett talán pont az EFOTT-on is. Azt éreztük, hogy ez egy nagyon nagy család.

Bálint: Az is egy jó fless, mikor a benzinkutakon futsz össze zenekarokkal. A PEN-ről visszafelé, az autópályán folyton a BRAINS-busszal előzgettük egymást, aztán utolértük a Hiperkarmát is.

A kollégákkal felhőtlen a kapcsolat. Mi a helyzet a rajongókkal? Hogyan kezelitek a hirtelen jött népszerűséget?

Kristóf: Vannak sarkalatos pontjai a népszerűség kezelésének. Ilyen például, hogy visszajelölöd-e őket Facebookon, vagy nem. Komolyra fordítva a szót, szerintem a kulcsszó a közvetlenség. Szerencsére remek közösségünk van, akik jó néven veszik ezt.

Bálint: Fantasztikus, hogy van egy maroknyi csapat, akik hozzánk igazítják a szabadidejüket, kísérnek bennünket vidékre. Valahol ezért éri meg csinálni.

Viki: Még az elején megegyeztünk, hogy minden levélre válaszolunk. Néhányan túlmisztifikálják azt, hogy az ember a színpadon áll, pedig nyilván ugyanolyan emberek vagyunk, mint azok, akik a kordon túloldaláról hallgatják a zenénket. Így működik jól – szoktuk is mondani, hogy értünk nem kell rajongani, gyertek velünk, legyünk együtt, legyünk közel.

Mi fér bele a nyárba? Mik a célkitűzések?

Bálint: Hogy meg tudjuk teremteni az időt a közös munkára, hogy tudjunk dolgozni az új dalainkon. A daloknak idő kell, és szeretnénk összerakni a második lemezt. Nehéz összehozni egy hármas szobapróbát, klassz lenne, ha maradna erre is egy kis idő a nyáron.

Mit árulhattok el az új albumról?

Viki: Nekünk hamar fel kellett nőnünk. Volt rá a tavalyi évben nagyjából két és fél hónapunk. Az első lemez annak a lenyomata, azokban a dalokban az van benne, hogy lezártuk a gyerekkorunkat. Az, amin most dolgozunk, sokkal letisztultabb. Lehet, hogy szokatlan lesz – próbáljuk elengedni az első lemez alapján felállított elvárásokat. Más lesz, de nagyon őszinte.