Antonia Vai
2016. szeptember 09. írta: andyou

Antonia Vai

lelkünket a zenéjével, szemünket az egyedi megjelenésével kápráztatja el

antonia3.jpg

 Svédországban született, magyar származású Morvai Antonia, művésznevén Antonia Vai, három éve költözött haza, hogy a svéd zenei színtér után a magyar blokkot is meghódítsa. Elég hamar talált maga mellé zenésztársakat, akikkel meglepő gyorsasággal értek el nagy sikereket az underground szcénában. Ezt jól mutatja az is, hogy hamar a magyar klubélet egyik vezéregyénisége lett, mind a fővárosban, mind pedig vidéken. A Szimplában, VOLT-on, Művészetek Völgyében, a MÜPA-ban is fellépett már zenekarával. Emellett dolgozott már együtt olyan közkedvelt előadókkal is, mint Sena (Irie Maffia), Saiid (Akkezdet Phiai) és a Quimby.

Nemzetközi zenészek közül a közelmúltban Phonique-kel, német house DJ-vel, jött létre sikeres kooperáció. A lemezlovas ősszel jön ki új albumával, melyen három alkotás is szerepel Antonia közreműködésével. Bár a deep house elég messze áll a stílusától, de a létrehozott alkotások mégis közel állnak a szívéhez. Saját bevallása szerint, mindig is szeretett belekóstolni olyan stílusirányzatokba, melyek ennyire különböznek a megszokott zenei világától. Phonique az egész világon nagyon sokat zenél, így az énekesnő hangja is bejárhatja a különböző izgalmas tájakat.

A nyár is izgalmasan alakul Antonia számára, hiszen a VOLT-on és a Művészetek Völgyében mozgatja meg a közönséget saját csapatával. További fesztiválélmények is várnak rá ezen felül, hiszen a Bohemian Betyars zenekarral való együttműködése nyomán létrejött "Song For The Road" című daluk debütálása a Szigetes, VOLTos, és Strand Fesztiválos fellépéseikre várható.

A koncertek mellett azonban új dalok írásáról is szól majd a nyara. Azt tervezik a bandával, hogy egy kicsit elvonulnak a város zajától, és amit ez időben rögzítenek, azt ősszel a nagyérdemű elé tárják, új zenekari felállással körítve.

Öltözködésbéli stíluson belül hova sorolnád magad?

Antonia: Leginkább a nőies vonalon érzem magam otthon, urban hippie stílussal keverve.

Általában honnan szoktad beszerezni az egyedi darabjaidat?

Antonia: Mindig turkálok! Ott szoktam a legőrültebb, legegyedibb és legjobb darabokra rátalálni. Csak egy kis türelmet igényel és máris ritka, vintage ruhák boldog tulajdonosaivá válhatunk. Itt nem az echte 'vintage bolt’-okra gondolok, hanem az igazi turikra, ahol megfizethető áron élmény a kincsvadászat!

Mennyire fontosak neked a kiegészítők? Van-e közülük olyan, amihez érzelmek fűződnek?

Antonia: Imádom a kiegészítőket. Mindennap viselek valamilyen ékszert, ez egyfajta önkifejezési eszköz a számomra, ami erősen meghatározza a stílusomat vagy az adott hangulatomat. Az ékszernél nincs jobb dolog, amivel megajándékozhatnám magam, főleg amikor utazok! Nem szoktam emléktárgyakat vagy klasszikus szuveníreket venni azokon a helyeken, ahol éppen járok, de valami kiegészítőt mindig. Minden ország egy ékszer, ami aztán örökké emlékeztetni fog arra a városra. Isztambulban például egy erősen hideg és havas napon eltévedtem a városban, és véletlenül tálaltam egy kis titkos sikátort, amiben volt egy picike ékszerbolt. Ott tálaltam ezt a gyűrűt, ami egy nagy ezüst napot ábrázol. Azóta ez az egyik kedvencem.

Van valami kabala darabod, akár egy gyűrű is lehet, amit mindig viselsz? Ha igen, mi az, és mi a története?

Antonia: Nagyon sok gyűrűm van, amiből a legtöbb igazán fontos szerepet tölt be az életemben. Legszívesebben mindig hordanám őket, de nincs elég ujjam hozzá! Mostanában van egy, bár az nem gyűrű, amit Essaouiraban vettem, Marokkóban. Egy berber karkötő, piros meg kék kövekkel. Van még egy kultikus fekete kalapom, amit évekkel ezelőtt tálaltam a szüleim lakásában, Stockholmban. Senki sem tudta, hogy kié volt vagy miképp került oda, így gyorsan lenyúltam. Azóta végig utazta velem Európát. Tele van lyukakkal, már ezerszer mondták nekem, hogy ki kéne dobnom, de ragaszkodom hozzá és túlél mindent! Addig fogom hordani, ameddig konkrétan szét nem esik teljesen.

Mi alapján állítod össze a fellépő ruháidat? Helyfüggő is vagy csak hangulat?

Antonia: Hangulatfüggő teljesen. Amikor kiválasztom a végleges szettet, az én vagyok, akkor és ott minden egyes összetevőjében, a hangulatomnak és érzéseimnek megfelelően. Fellépés előtt mindig megkérdezem magam, "mit súg a belső hang, milyen hangulatban vagyok ma, milyen stílusú ruha fogja ezt reprezentálni?" Rengeteg időt szoktam eltölteni ruhapróbálgatással, mire kitalálom, hogy mit is szeretnék felvenni. Fontos, hogy megtaláljam ’az Igazi’ darabot arra az estére. Van, hogy ezért végig kell próbálgatnom az egész szekrényem tartalmát.

A legutóbbi Szimplás ruhavásárod mottója 'Eladok egy csomó ruhát, hogy vehessek újat belőle!'- volt. Mennyire volt sikeres az a délután? Van-e valami ideológiai megfontolása annak, hogy a saját ruháidat továbbadod?

Antonia: Nagyon jól sikerült! Annyi cuccom volt már, amit nem hordtam, és azzal is tisztában voltam, hogy később sem fogom, így muszáj volt meglépnem ezt a kiárusítást. Ezek a darabok vagy egy koncertre, vagy egy fotózásra voltak hivatottak rövidke életük során. Szerintem az egyik legrosszabb, amit tehetünk egy nem hordott ruhával, ha csak úgy hagyjuk őket lógni a szekrényben. Aztán pedig bűnösnek érezzük magunkat attól, ha megpróbálunk találni vagy venni valami újat, aminek meg már tudjuk, hogy nincs hely. Így megváltam a számomra unalmassá vált ruhadaraboktól, ami másnak még tündöklést ajándékozhat egy estére. Ez egy nyerő szituáció igazából mindkét oldalról. Nekem lesz helyem, neked pedig egy menő szetted. Ez az igazi ruha-újrahasznosítás!

Mi a kedvenc italod?

Antonia: Egyértelműen a fröccs! Mióta Magyarországon élek, ez a number one nyári italom. Őszintén, csak azóta ismerem, mióta három évvel ezelőtt ideköltöztem. Minden külföldi barátomat ezzel a frissítővel kínálgatom, és imádják! Annyira alap lett, hogy már nem is emlékszem, mit ittam előtte.

Mi a legjellemzőbb történet a zenész életedből, ami az outfitedhez köthető?

Antonia: A MÜPA-s koncertem előtt nagyon sokáig kerestem az igazit. Időközben már fel is adtam, mert egyre lehetetlenebbnek tűnt, hogy megtalálom. Laza és kicsit sem átlagos szerettem volna lenni, hogy szabadon tudjak benne mozogni. Egyrészről vágytam arra, hogy nőiességet sugározhassak, másrészről pedig, hogy valami igazán különlegeset viselhessek erre a fantasztikusan egyedi estére. A fehér nem az én színem, és ez volt benne a kihívás! Kivételesen olyat szerettem volna felvenni, amit még ezelőtt sosem tettem. Hasonló érzés lehet, amikor az ember az esküvőjére keres ruhát. Egy nappal a fellépés előtt végre a kirakós minden darabja a helyére került, Fekete Júlia segítségével (Retrock), aki megtalálta azt a ruhát, amit kerestem. Tökéletes volt, szabad és gyönyörű!

Szuszu

A bejegyzés trackback címe:

https://andyou.blog.hu/api/trackback/id/tr6811690953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása