Fiatal színésztehetségek. Tele szenvedéllyel, hivatástudattal és tenni akarással. Vérprofik, mégis zavarba ejtően őszinték és természetesek. Minden szavuk, mozdulatuk, de még a tekintetük is ezt a kettősséget sugallja, miközben az interjúkérések, vakuvillanások, ecsetvonások, haj- és ruhaigazítások kereszttüzében lavíroznak. Három különböző világot képviselnek, más háttérrel és más tapasztalatokkal rendelkeznek, különböző értékek, motivációk és vágyak csengenek ki a szavaikból. Kinek a színpad, kinek a kamerák kereszttüze jelenti az otthonos terepet. És éppen így teljes a történet. Sorozatunk első állomásaként Döbrösi Laurával beszélgettünk higgadt profizmusról és változó valóságról. 

Az elmúlt évben igazi sikertörténeteknek voltál a része, szerepeltél az HBO-s Aranyéletben, a nagysikerű Félvilágban és ezek kapcsán is pedzegetik egyre többen, hogy a magyar filmipar bizony óriási fordulatszámon pörög. Mi a meglátásod erről, mint belsős?

Nagyon szerencsés vagyok, majdnem állandóan van munkám, egyik forgatás a másik castingot éri, valóban azt mondhatom, hogy pörög. Valójában az is egy nagyon szerencsés helyzet, hogy a külföldi produkciók is egyre gyakrabban jönnek Magyarországra. Ilyenkor a hazai filmes szakemberek úgynevezett szervizmunkákat végeznek, amiből rengeteget tanulnak – ilyen profi produkciók által igazán sokat fejlődik a szakma. Szerintem ennek van ebben a pörgésben nagyon nagy szerepe.

Én 13 éve forgattam először – ahhoz a metódushoz képest óriási a kontraszt a mai színvonalat látva és tapasztalva. Burjánzik a tehetség, zseniális szakemberek dolgoznak a film
gyártásban, valóban egy ígéretes periódust kaptam el itt a pályám elején!

Hogyan éled meg a munkádat? Milyen egy profi produkcióknak részese lenni?

Számomra ez továbbra is egy varázslat, nem munkának élem meg.

Az a jó, hogy ettől az említett kialakult profizmustól elmúlik az az attitűd, hogy mi itt el vagyunk ájulva magunktól, hogy „vaó, filmesek vagyunk”.

A művész rigolyái, allűrjei olyan dolgok, amikre nincs idő, ha sikeres, hatékony és profi munkát akarunk végezni.

Mi ez neked, ha nem is munka és nem is művészkedés? Nevezhetjük ezt egyfajta önkifejezésnek?

Éppen a művészi alkotás és a kemény munka fúziója. Nem egyes emberek önkifejezéséről szól, hanem egy koncentrált csapatmunka. Az Aranyéletnél a mozifilmekkel azonos méretű stáb minden tagja pontosan tudta, mi a feladata, és nincs olyan hogy valakié értékesebb vagy kevésbé értékes. A vérprofi légkör ellenére viszont őszinteség és igazi érzelmek vannak jelen, így tudok egy családias csapat tagjaként nem csak dolgozni, de a lelkemből adni, alkotni. Óriási élmény ebben részt venni, nap mint nap.

Mi történik a forgatás után? Mi játszódik le az utolsó forgatási naptól benned mindaddig, míg viszontlátod a képernyőn?

Ez borzasztó izgalom. Persze van, hogy olyan sokára kerül ki egy produkció, hogy nagyjából elfelejtem azt, hogy hogyan is hívják a karakterem. Na jó, nem! De azért rengeteg idő eltelik, és sokszor késztetést érzünk beszökni a vágószobába, hogy „Na légyszi, mikor láthatunk már valamit!?”. A közönségvisszhang pedig mindig kiszámíthatatlan, forgandó, és annyi mindenen múlik - úgyhogy én ezt a részét általában elengedem.

Ha már közönség… Nyilvánvalóan a nézőnek nehéz elvonatkoztatni a karakteredtől, mikor civilben találkoznak Veled. Hogyan tudsz ezen felülemelkedni?

Ezzel nehéz mit tenni – régebben, ha civilben szerepeltem, szoktam kérni, hogy kapjak egy piros rúzst, vagy valami, hogy lássák, hogy másmilyen is tudok lenni, mint az aktuális szerepeimben. De a külsőségeket már el is engedtem, inkább arra törekszem, hogy ha bármilyen fórumon megjelenek, akkor teljes mértékben magamat adjam. Ilyenkor mindenki eldöntheti, hogy erre számított, vagy nem, csalódást okoztam-e az elvárásokhoz képest, vagy meglepetést.

És Te hogy vagy a karaktereiddel?

Ó, én nagyon jóban vagyok velük. Amíg dolgozunk egy produkción, addig egyértelműen ők a legjobb barátaim. Úgy tudok jól alakítani, hogy nem eljátszom, hogy mondjuk Mira (az HBO-s Aranyélet c. sorozatból – a szerk.) erre hogy reagálna, hanem annyit vagyok már Mirával fejben, hogy mire kamera elé kerül a szerep, addigra nem Laurából – hanem Mirából tudok reagálni. Ettől azt remélem, hogy ez egy teljesen természetes reakció lesz, hiszen már tudok az ő fejével gondolkozni, hiszen ezt csináltam előtte mondjuk egy hónapig. Ez azért is jó, mert ezzel igazából ott az adott jelenetben már nincs plusz feladatom - teljesen át tudok lényegülni.

Mi volt a legnehezebb Mirában, amit mégsem volt olyan egyszerűen átlényegíteni önmagadra?

Mira egy tinédzser. Hiába kicsit érettebb, megvannak azok a tulajdonságai, amik naivitásból és lázadásból fakadnak. Én azt hiszem, már nem vagyok az a dacos kislány, és ki kellett irtanom egy kicsit az iróniát és a higgadt megértést a szememből…Használt, hogy hallgattam a tinikori lejátszási listáimat, anyukámmal párszor kicsit direkt összevesztem. Vannak módszereim erre is.

Hogy zajlik az Aranyélet forgatása? Van különösen izgalmas történeted?

Nincs két egyforma nap. Ezt imádom! A lehető legfinomabban fogalmazva sem unalmas. Az egyik kedvenc sztorim most, volt a Thuróczy Szabival egy kicsit agresszívabb, veszekedős jelenetünk egy parkolóban. Jöttünk ki egy épületből, kiabáltunk, ő megrángatott egy kicsit, hogy ne csináljam a hisztit. Valahol a zárás nem volt jó, és besétált egy járókelő a képbe. Nyilván azt hitte, hogy a Szabi ott és akkor inzultál – közel s távol nem volt stábtag, mert nagy totált vettek rólunk. Meg akart menteni a Szabitól! Alig tudtuk megnyugtatni, hogy most forgatunk, nincs semmi vész. Persze voltak ilyenek, ez nem titok, hogy nagyszabású akciójelenetek próbáján banánnal lövöldöztek a srácok, vagy hetven ember izgult mikor én száz kilónyi rottweilert sétáltattam… Imádom, tényleg.

Fotó: HBO / Saghy Tímea @saghyfoto

Van bármi szeszélye ennek a varázslatos világnak, amiben a produkció közben vagy?

Néha elveszik a valóság. Egyrészt maga egy filmforgatás teljesen más szabályrendszerrel működik, mint az élet maga, ez a stáb saját kis valósága. Ezen kívül van még a film valósága, amit forgatunk. És ilyenkor a harmadik helyen áll csak a valódi életed, és így könnyű elveszteni a fonalat. Például volt olyan, hogy a Blaha Lujza tér közepén volt a bázisunk, kicsit hűvösebb volt, és csak egy pizsama volt a jelmezem. Két jelenet között ilyenkor kapok egy köntöst, magamra tekerek egy pokrócot, felhúzok egy zoknit a tangapapucsba, és nem különösebben érdekel, hogy mindez hogy mutat. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy sétálok egyik helyszínről a másikra, állok a piros lámpánál a Blahán, és ebben az outfitben találtak a járókelők… Jött egy srác teljesen önmagán kívül, hogy „Fürdőköntösben?! FÜRDŐKÖNTÖSBEN?” Akkor esett lett, hogy ez lehet, hogy az igazi valóságban szokatlan.

Hogy állsz az értékteremtéssel?

Egyrészt a színháznak és a filmnek szerintem feladata ez. Én legalábbis olyan produkcióban érzem jól magam, ami reflektál a társadalmi kérdésekre. Ebből a szempontból kifejezetten szerencsés vagyok az HBO-val, mert azzal az értékrenddel, amit ők képviselnek, könnyű azonosulnom (nevet).

Másrészt azt érzem, hogy ezt a nyilvánosságot és figyelmet, amit kapok, most, hogy tényleg ismert színész lettem, akkor fogom tudni teljesen jól kezelni, ha továbbirányíthatom olyasmire ami számomra érték és figyelemre méltó.

AZ ELTE-n a szakdolgozatomat környezetvédelmi politika témában írom, tehát a fenntarthatóság és ennek kapcsán a környezettudatos nevelés közel áll hozzám. Abban bízom, hogy egyszer ezt a két pályát összekapcsolhatom. Szeretném ennek a hangsúlyozására használni azt a médianyilvánosságot, amit kapok.

…és mi a helyzet az áldozatvállalással?

Egy jó szerepért bármit megcsinálnék, fizikailag is – lefogynék, meghíznék, bármi – de ha mondjuk néhány hónapra el kell költözni, azt is vállalnám. Sőt, igazából nagyon szeretnék olyan szerepeket kapni, amire ilyen extrém módon kell készülni. A színészetért, a pályáért azért nem áldoznék fel mindent. Szeretném, ha válogatós maradhatnék, ha nem lenne olyan munkám, amit szeretettel és büszkeséggel tudok végig csinálni, akkor lehet, hogy inkább nem szerepelnék – hiába imádom szenvedélyesen. Az egészet.

Jánoska Rita; Südi Anna

Az Aranyélet új epizódjai november 6-tól elérhetőek az HBO-n és az HBO GO-n.
A teljes első évad elérhető már az HBO GO-n!

Fotók: Szalontai Zsombor © Copyright © 2016 AndYou Media Hungary