Nagyvállalatok segítik a startuppereket!
2017. október 09. írta: andyou

Nagyvállalatok segítik a startuppereket!

A multinacionális vállalatokról gyakran az a kép él, hogy lassan hoznak döntéseket, a változásokra lomhán reagálnak és nehezen építenek be bármilyen újítást a működésükbe. Ezzel szemben a kezdő vállalkozások alapítói lelkesek, képesek innovatív megoldásokkal előállni, mégis sokszor már az első évben elbuknak. Kiderül, hogy az ötlet önmagában kevés, ha nincs meg a kellő tudás és tapasztalat, tőke és kapcsolati háló.

Lehetséges az, hogy ezekre a problémákra pont a sokszor negatív képben feltüntetett multik adják a megoldást?

Több hazai, legtöbb esetben nemzetközi hátterű nagyvállalat indított az elmúlt években olyan programokat, amelyekben pár fős csapatokat segítenek abban, hogy egy alaptermékből hogyan legyen piacképes produktum. Azt mondják az ötlet 1%, a kivitelezés 99%. A multik több millió forinttal támogatják azokat, akik bekerülnek a programba a több körös kiválasztási folyamat után, a szektor legjobb szakembereit biztosítják a csapatok részére mentorokként, közösségi irodákban, és ami igazán fontos, hogy sokszor piacot biztosítanak azzal, hogy a saját több ezer fős ügyfélkörükhöz nyitják meg a kapuikat.

De hogy miért éri meg nekik energiát fektetni ezekbe a kockázatos kezdeményezésekbe? A multik ismerik az ügyfelek igényeit, igyekeznek megoldást találni az újabb és újabb piaci elvásároknak, amiket sokszor pont a kis vállalkozások támasztanak innovatív termékeikkel. Ha egyre több az ilyen kezdeményezés, akkor miért ne ők lennének azok, akik támogatják ezeket.

A kezdő vállalkozások lehetnek valamilyen informatikai megoldások, de akár valamilyen társadalmi vállalkozási ötletek, a programok különbözőek, eltérnek témájukban, a támogatás összegében. Azért, hogy mindenki megtalálhassa a saját ötletének leginkább megfelelő programot, ezért létrejött egy ingyenes esemény a Műegyetemi Állásbörze részeként, ahol Magyarországon először ülnek le együtt a legnagyobb vállalati akcelerátorok képviselői egy kerekasztal beszélgetéshez.

Pusztai Norbert az esemény megálmodója karrier tanácsadóként gyakran tapasztalja, hogy sokan álmodoznak saját vállalkozásról, azért mert nem szeretik a munkájukat, miközben sok nehézséggel nem kalkulálnak. Véleménye szerint fontos, hogy mindenki a saját személyiségének és képességeinek megfelelő módon tervezze meg hivatását, ő ebben segít. De ha valaki igazán elhivatott, akkor jó tudni, hogy léteznek ilyen vállalati programok, amik segítenek az indulásnál. 

A kerekasztal beszélgetésen való részvétel regisztrációhoz kötött, részvételi szándékát kérjük jelezze a szilvia.valahovits@passionersgroup.com e-mail címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://andyou.blog.hu/api/trackback/id/tr4312944525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása