Karcsonyi képek
2016. december 24. írta: andyou

Karcsonyi képek

Családi tragikomédia hat felvonásban

Gyantaillatú idill, a nagy csomagolópapír-mészárlásra utaló brutális nyomok, éppen csak a színe kedvéért odaégett bejgli, karácsonyfából kiszedett macska, macskából kiszedett tűlevelek, és persze az elengedhetetlen családi perpatvar, Kevinnel vagy Kevin nélkül. Egyszóval karácsony.

15697054_10211413041586945_1029983153_o.png

Oh Te Nem Szép Baum

Mit kezdjek én veled? Az aranyszínű boával felfegyverkezve, harcra készen, de azért tisztes távolságból méregetjük egymást a kicsit ferde, kicsit kajla, kicsit csapzott, fának titulált fenyőszerű képződménnyel, aki látszólag egy percig sem lelkesedik a gondolatért, hogy a Coronita bártáncosának öltöztessem. Családi abnormalitásunk tökéletes leképződése ez a megtépázott zöldség, ami éppen annak apropóján került a nappalinkba, hogy mások biztosan nem akarják majd befogadni. Arról az esetleges szörnyűségről meg ne is beszéljünk, hogy éjjelente a többi fenyő netalántán csúfolhatja is. Nyilvánvalóan meg kellett menteni. Ahogy tavaly a kopasznyakút, tavalyelőtt a félig lelegeltet, meg valamikor a kétfarkút. Sebaj, kicsit libsi, kicsit punk, de a miénk. Fogalmazzunk úgy, különleges, akárcsak ezek a most következő áldásos, gyantaillatú, egymás módszeres kikészítésére deklarált napok.

Jelige: A macskának úgyis teljesen mindegy, milyen fán landol csúcsdíszként.

Konyharegény

De idén persze minden máshogy lesz. Ezt elhatároztuk, a lehető leghatározottabban. Igen, épp úgy, mint tavaly, meg tavalyelőtt. Vagyis pont, hogy nem. Szóval idén rideg közönnyel hátat fordítunk a nagybetűs konvencióknak, felkerekedünk, elmegyünk egy szállodába, vagy legalábbis egy étterembe, és szépen, konszolidáltan, eltartott kisujjal aszút kortyolva elcseverészünk a… ó a büdös, ó a fenébe, hát persze, hogy ki kellett futnia annak az átkozott, rohadt, képzelj-ide-szavakat-amit-a-lektor-úgyis-kicenzúrázna, szóval a halászlének. Amit mellesleg rühellek, ahogy a családunk többsége is, de hát kötelező, hisz mégiscsak tradíció, meg a nagynéném az esetek 98 százalékában szereti is, úgyhogy nyilván szívesen megfőzi a kedvünkért. Persze, örömmel vigyázok is rá egy pár órácskát. De nem számít, úgyis van még lazac, meg liba, meg tizenkét rúd bejgli, meg egy fél baromfiudvar, meg három elefánt, meg minden, ami feltétlenül szükséges az idei amúgy nagyon visszafogott ünnepléshez.

Kérlek. Köszönöm. Légy szíves. Igazad van. És egyéb varázsszavak.

Visszafogott, mondom, visszafogott. Minden értelemben. Kétszer meggondoljuk, mielőtt nem hagyjuk ki azt az igazán frappáns, nyilvánvalóan kihagyhatatlan megjegyzést. Nem akarunk vigyázni unokatestvérünk vonalaira, akkor sem, ha merészelne a harmadik szelet – ugyan, ki számolja – sütemény után nyúlni. A leghatározottabban nem fejtjük ki a 16 éves húgunknak a négyszázhatvanharmadik selfie szükségessége kapcsán megfogalmazott kételyeinket. És persze megnyugtatjuk nagyszüleinket, hogy nem ültünk fel erre az idióta szingliség divathullámra, nyilvánvalóan nem gondoljuk, hogy a karrierünk önmagában elegendő lehet a boldogsághoz, és nem zárkózunk el attól, hogy negyven év alatt gyereket vállaljunk. Amúgy is, ki szeretne addig várni az első szexszel? Szóval jó előre begyakorlunk néhány nyugalmat sugárzó mantrát, relaxációs technikát és jógapózt – ez utóbbi állítólag amúgy is jó befektetésnek számít. Szóval felkészülünk. És ha mégis becsusszanna az az aljas porszem abba a fránya gépezetbe? Nos, akkor vagy fülünk-farkunk behúzva menekülünk, vagy széles mosollyal köszöntjük az elmúlt karácsonyok oly ismerős szellemét.

A vélemény olyan, mint a…

Mindenkinek van, de a másiké senkit sem érdekel. Véresen vagy átsütve? Végre megszabadult attól a rohadéktól, aki élete lehetősége volt? Le kellene dobni azt az öt kilót vagy épp a világért sem? Jobboldal vagy jobb a bal? Fehéret, vöröset, vagy ne adj’ isten rosét? Mindegy is, a lényeg, hogy legyen miről érvelni, mit cáfolni, min látványosan megsértődni, és végül, hogy legyen minek apropóján, természetesen kizárólag békítő szándékkal, megbontani azt a házi pálinkát. A témák tárháza mindannyiunk oltári szerencséjére gyakorlatilag végtelen, és ha a sztenderdekhez éppen nem is lenne gusztusunk, nem kell félnünk, garantált, hogy kedvenc politikusaink gondoskodóan előkészítettek számunkra valami pikáns megvitatnivalót. Sőt, némi fejtörés árán kétségtelenül találunk egy távoli ismerőst, aki coming outolt, elvált vagy teherbe esett – netán mindhármat egyszerre –, esetleg sikeres lett, és akkor máris remek apropónk nyílik megváltani a társadalmat és az egészségügyet, desszertként meg mondjuk a vallást.

A csillámos rénszarvasos pulcsi igenis szexi

Bontogatunk, csodálkozunk, meglepődünk, és a legszélesebb mosollyal állítjuk, hogy igen, mi mindig, egész életünkben erre a kötött rénszarvasos pulcsira vágytunk, attól a különösen kreatív megoldástól pedig, hogy a hátán kilóg egy farok, egyszerűen odavagyunk. És hát azok az elöl csüngő bájos agancsok! Azért elmorzsolunk egy könnycseppet a gondviselés oltárán, amikor kiderül, hogy van lehetőség visszaváltani abban a borzalmas esetben, ha a méret pont nem lenne jó. Csak a fazon el ne fogyjon! Oh, hát persze, máris felpróbálom, milyen szerencse, épp tökéletesen passzol, le is vágom azt a cetlit. Semmi gond, pont jól megfér az elmúlt években felhalmozott, erényövként is jól funkcionáló parfümkollekcióm, a fülbevalógyűjteményem – állítólag kellene hozzá valami lyuk a fülcimpámon, de kit érdekelnek az ilyen apróságok? – és a receptkönyveim mellett. Igaz, rántottát még nem csináltam, de a flambírozott kambodzsai kengurupüré karamellizált fürjtojással biztosan nekem való. Van ilyen, vágjunk jó pofát, elvégre évente csak egyszer van karácsony, ami kétségkívül a természet bölcs előrelátására vall. Jaj, téged, kedves negyvenkettedik plüssoroszlánom, még nem is említettelek… Ne nézz így rám, jogos, ahogy megnézem azt a fület és azt a mancsot, hát nyilván én magam is megfizettem volna érted a váltságdíjat. 

Társasjáték

Merő véletlen lehet, de olykor azon kapom magam, hogy családom és egyéb állatfajok ide vagy oda, egészen magával ragad ez a cukormázas, csilingelős, szeretetszagú történet. Nevetünk, mosolygunk – de úgy rendesen, teli szájjal –, felsorakoztatjuk a rosszabbnál rosszabb szóviccek teljes hadosztályát, elmeséljük a nyaralásokat, a síeléseket, a munkahelyi bonyodalmakat, a hétköznapok kétballábas kalandjait, majd egy óvatlan pillanatban komolyabb témákba is beleereszkedünk, anélkül, hogy két lábon járó céltáblaként tekintenénk a másikra. Egész jópofa. De lássuk be, ez az idill egy egész estén át egyszerűen tarthatatlan lenne. Épp ezért, idővel egyszerűen feltétlenül szükséges kiteríteni azt a terepet, amely fölött összecsapva, ingyen és bérmentve, megfelelő indokokkal felvértezve, kecses mozdulatokkal tekergethetjük kifelé egymás nyakát. Sanda gyanúm szerint Isten a nyolcadik napon épp ezzel a céllal teremtette meg társasjátékot. Stratégiai vagy asszociációs, táblás vagy kártyás, egyszerű vagy bonyolult, lehet csalni vagy sem? Lényegtelen, valaki úgyis fog, valaki ellen pedig jogtalanul összeesküdnek majd, míg egyesek nem átallanak sunyin a győzelemre törni. De persze nem vesszük komolyan, hisz ez csak játék. Már ameddig nyerésre állunk, de jajj annak, aki előttünk foglalná el a hőn áhított területet, aki elhúzná tőlünk a nyerő lapot, vagy annak, aki gyorsabban ismerné fel, hogy a szőnyeg közepén szarvakat mutogató, kutyaként lihegő rokonunk éppen krampampulinak képzeli magát.  

A bejegyzés trackback címe:

http://andyou.blog.hu/api/trackback/id/tr4712071165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.