Főszereplő leszel vagy statiszta?
2016. október 11. írta: andyou

Főszereplő leszel vagy statiszta?

A darab címe: az új munkahelyed

Munkahelyi szocializáció. Rögtön a belépést követően megkezdődik, sikeres teljesítése pedig alapvető az optimális munkavégzéshez és ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Valójában kétféle feladattal kerülünk szembe: egyrészt szükséges beilleszkedni szervezet struktúrájába, másrészt bele kell tanulni a konkrét munkakör feladataiba, a cégre jellemző, egyedi megoldási módszerekbe.office1.jpg

#workmatessoulmates

A beilleszkedés során feltérképezzük a formális és informális kapcsolatrendszereket, szokásokat, és így kikristályosodik ki mind a saját, mind a munkakörünk szerepe a vállalat életében, és hogy miképp járul hozzá munkánk a nagy egészhez. A belső rendszer megismerésével világossá válik, milyen fejlődési, előrelépési lehetőségeink vannak, és ehhez mit kell letennünk az asztalra, továbbá képet kapunk arról, milyen normáknak kell megfelelnünk, hogy jól helytálló, megbízható munkaerőnek tartsanak, akivel nemcsak kellemes, de gyümölcsöző is együtt dolgozni.

 

#businessready

A konkrét munkakörbe való beletanulás hosszabb időt igénybe vevő folyamat lehet, és olykor nem is egyszerű. Bár sokan évekig tanulunk egy speciális területről, az iskola steril környezetéből kilépve gyakran egészen újszerű kihívásokba akadunk, hiszen már nem egy vizsgán kell megfelelnünk, hanem a munkahelyi valóságban, egy komolyabb felelősségel járó feladatkörben. S még ha nem is az első állásunkról van szó, akkor is elbizonytalanodhatunk képességeinkben és tudásunkban, könnyen úgy érezhetjük, nem tudunk eleget, hiába a hosszú évek során kialakított tudásbázis. Ilyenkor fontos bíznunk saját képességeinkben, illetve emlékeztetni önmagunkat arra, hogy nem véletlenül választottak minket a pozícióra, hanem azért, mert észrevették bennünk a potenciált. Emellett, ha van rá mód, érdemes egy gyakorlottabb munkatárs segítségét, útmutatását kérni, valamint időt és energiát fordítani arra, hogy önszorgalomból bepótotjuk esetleges hiányosságainkat – nem csak a cég, de önmagunk megelégedettsége érdekében is.  

 

#protips #whoiam #whoami

A munkahelyi szocializáció természetesen úgy lehet leginkább sikeres, ha a személyes tulajdonságainkhoz, munkavégzési módszereinkhez jól illeszkedő munkahelyet választunk: a startupokat és multikat összehasonlító cikkünkben is olvashattok a példákat, hogy különböző típusú vállalatok mennyire különböző kvalitásokat igényelnek. Érdemes kellő önismerettel, valamint a szakterületünkön tevékenykedő cégek rendszereire vonatkozó előzetes információkkal belépni a munka világába. Ezzel elkerülhetővé válik, hogy egy nem megfelelő feladatkörben önmagunkat érezzük tehetségtelennek, miközben csupán arról van szó, hogy az adott helyen uralkodó struktúra, feladatfelosztás és munkamód nem illik a személyiségünkhöz.

 office.jpg

#worklifebalance

Látható, hogy munkahelyünk és az ott elvégzendő feladataink megismerése hozzájárul a hosszú távú céljaink kitűzéséhez. A kellő ismeretek megszerzésével megtervezhetjük a számunkra ideális karrierutat, hiszen ha már tudunk mire alapozni, fel kell tennünk magunknak a kérdéseket: mit szeretnék elérni a következő egy évben? Hol akarok tartani öt év múlva? A jelenlegi kihívásaim és élethelyzetem hozzásegítenek a céljaim eléréséhez? Ha nem, min szükséges változtatnom?
A hosszú távú tervek legtöbbször nemcsak szakmai szempontokat tartalmaznak, ugyanúgy helyet kapnak a magánéleti megfontolások is, hiszen az élvezhető életmódnak a munkaidőn túli tevékenységek is elengedhetetlen elemei, azokra is tudatosan oda kell figyelnünk. E két terület erős kölcsönhatásban van egymással, a munkánkban nyújtott teljesítményünket befolyásolja a magánéletünkkel való megelégedettség, s ez fordítva is igaz. Mindkét szférától függ az életminőség, a jóllét, melynek érdekében nélkülözhetetlen meghúzni a határokat, megtalálni a munka és a magánélet számunkra kielégítő, céljainkhoz illeszkedő egyensúlyát, s ez nem feltétlenül könnyű feladat. Mindegyik oldalról számos olyan elvárással kell szembenéznünk, ami kibillentheti az ideális állapotot – ezt segít elkerülni, ha a határok meghúzása mellett az időgazdálkodásra is odafigyelünk.

 

#dreamscometrue

Akármilyen célt határozunk meg terveink kialakítása során, hosszú távon sem a szakmai, sem a magánéleti szempontokat nem érdemes teljesen elhanyagolni, hiszen munkahelyi sikereink az irodán túl is boldogabbá tehetnek minket, számos pozitív változás elindítói lehetnek, ahogy a magánéletbeli, minőségi élmények okozta feltöltődés is hozzájárul mindkét terület fejlődéséhez.

 

Tremmel Noémi

A bejegyzés trackback címe:

https://andyou.blog.hu/api/trackback/id/tr9011795307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása